CSODA KARÁCSONYKOR!

 

 Az I. Világháború a XX. század pokoli nyitányának bizonyult, elemésztve közel 20 millió emberi életet és kemény munkával felépített országokat.
Az ember még soha azelőtt nem rendelkezett a pusztítás ilyen hatékony eszközeivel, még soha nem volt ennyire precíz és ipari méretű a gyilkolás.
Mire beköszöntött 1914 Karácsonya, csak a Franciaországban dúló ún. „lövészárok háború” 1 millió férfi életét követelte és ez még csak a háború első éve volt.
Néhány százméternyi sárért, egymástól hallótávolságnyira kialakított és folyamatosan bővített lövészárok- rendszerekben bujkálva, kitéve az időjárás szeszélyeinek, dacolva a tetvek és patkányok tömegeivel néztek farkasszemet egymással a német és brit csapatok.

Ebbe a leírhatatlan szenvedésbe kopogtatott be 1914 Karácsonya.
Szenteste hallgattak a fegyverek.
A katonák mindkét oldalon elcsigázva, koszosan és büdösen gubbasztottak az árkok mélyén, csak az Ünnep alkalmából gyújtott gyertyák, kisebb tűzrakások világították meg a sápadt arcokat.
A brit oldalon egy fiatal hadnagy, Charles Brewer próbált felmelegedni, ezért föl-alá sétálgatott, és amikor kilesett a lövészárokból, nem akart hinni a szemének. Szemben, a német oldalon mintha egy árokból kinyújtózkodó karácsonyfát vélt volna látni, csúcsdísszel a tetején.
A hangokat, amelyeket remekül vezetett a jeges esti levegő, már az odasereglett bajtársakkal hallgatta.
„Stille Nacht! Heilige Nacht!”
Habár a német szavakat nem értették, de valamennyien felismerték a „Csendes Éj” dallamát!
A német katonák énekeltek.
Az angolok viszonozták a dalt és a két ellenséges tábor ki-ki a saját nyelvén egy darabig együtt énekelt.
Aztán az egyik vakmerő katona feltartott kézzel, lassan kimászott és elindult az ellenséges állások felé, ahonnan szintén egyre többen másztak ki és hamarosan – az addig ádázul harcoló felek – középen találkoztak!
Kezet fogtak, cigarettával és édességgel kínálták egymást, fényképeket mutogattak a szeretteikről…
Másnap futballmeccset rendeztek és lehet, hogy azon a frontszakaszon véget is ért volna a háború, ha a német hadvezetés meg nem elégeli a „frontbarátságot”.
Az egységek leváltásával zárult ez a rendkívüli esemény, amelyet a történelem legtöbbször a „karácsonyi csodaként” emleget.

 

Generated by  IJG JPEG Library

Vilmos herceg az 1914-es esemény emlékművének avatásán. Foto: Europress

 

Az ember hatalmas és különleges lény.
Egyszerre nagyszerű és rettenetes! Ez a két szélsőség csaknem szétszakít bennünket és látjuk a hatalmas belső küzdelmünket önmagunkkal az egész történelem folyamán.
Világbirodalmak emelkedtek és süllyedtek vissza a feledésbe, miközben egyéni drámák sorjáztak generációk százain át. Az írott történelem kb. 6000 éve alatt alig akadt olyan esztendő, amikor béke honolt ezen a planétán. (Jelenleg is kb. 20 háború és helyi konfliktus dúl.)

Ha az evolúció elmélet igaz, akkor a pusztításon, világunk állapotán semmiféle kivetnivalót nem találhatunk, hiszen semmi mást nem tettünk, mint következetesen alkalmaztuk az életünkre az evolúció lényegét, a mindenáron való túlélést.

Amennyiben ez igaz lenne, sosem történt volna meg a karácsonyi csoda!
Az ember, habár nem „működik” rendesen, de a szívébe van plántálva kitörölhetetlenül a jóság, a szépség, a nagylelkűség, a kegyelem és szeretet utáni vágy és ezeknek semmi köze az evolúció hideg és számító mechanizmusához.
Ez azért van így, mert Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve.

„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra…” 1 Mózes 1:26

 

Minden ember, aki még hallgat a lelkiismeretére, fel van háborodva a világban, vagy a közvetlen környezetében zajló gonosz események miatt és újra és újra felteszi a kérdést: Miért van jelen a gonoszság és a szenvedés a világunkban, ha Isten létezik és Ő jó?
Lehet, hogy inkább ezt a kérdést kellene feltennünk:

Jelen lehetne-e a jóság és a szeretet egy jó és szerető Isten létezése nélkül a világunkban, ha az embert az evolúció hideg folyamatai hozták létre a puszta túlélésre szánva?

Ismerjük a jó és gonosz közötti különbséget és habár elhagytuk Istent, de az Ő jellemének a lenyomata ott maradt bennünk.
Ezért vagyunk képesek felülemelkedni a gonoszon, a saját érdekeinken, a félelmeinken és a rengeteg kudarcunk dacára sokszor előragyog az isteni részünk, amely képessé tesz bennünket akár az életünk feláldozására is egy eszméért, vagy egy személyért.
Így lehettek képesek ott a háború poklában, Karácsonykor a halálos ellenségek békejobbot nyújtani egymásnak és megbocsájtani, szeretni, barátja lenni egy ismeretlen embernek.
Ezek Isten tulajdonságai. És mi hasonlítunk Őrá!
Az ember elbukott, de a természetében kitörölhetetlenül ott maradt az „isteni szikra”, amely folyton emlékeztet bennünket az elveszett Paradicsomra és arra, hogy kik voltunk valaha.

Szerző: Kálmán Ernő – Vissza a valósághoz munkacsoport

Hivatkozás: http://www.history.com/news/world-war-is-christmas-truce-100-years-ago