Jézus feltámadt! Valóban feltámadt? II. rész

2. rész. Hová tűnt Jézus teste?

 

A cikk 1. részében a feltámadás tétjéről volt szó, mintegy alapot vetve a témáról való további gondolkodásunknak. Fontos, hogy értsük, mitől annyira lényeges, hogy megtörtént-e a feltámadás vagy sem. Van-e bármi köze az életünkhöz? Mert ha van, akkor ésszerű dolog becsületesen megvizsgálni és végiggondolni, vajon megtörténhetett-e abban a formában, amelyben az újszövetségi evangéliumok elbeszélik.

A vizsgálatunk a jogi történelmi bizonyítási eljárások elvén fog folyni, amelyeket a bíróságok is alkalmaznak, ha ki akarják deríteni valamivel kapcsolatosan az igazságot. Amikor rekonstruálni szeretnénk egy a múltban megtörtént eseményt, akkor meg kell vizsgálnunk a motivációkat (kinek, mi állt érdekében), esetleges szemtanúk, vagy a rendelkezésre álló dokumentumok tudósításainak megbízhatóságát. Ennél természetesen még több eszközt is alkalmaznak egy nyomozás során, de nekünk elégséges lesz ennyi is annak eldöntéséhez, hogy komolyan vehető-e Jézus Krisztus feltámadásának újszövetségi tudósítása, vagy sem.

 

A feltámadás előtti események

 

Az Újszövetségben szereplő 4 evangélium leírásából ismerjük a legrészletesebben Jézus Krisztus életét, ezen belül is kivégzésének történetét. Mint arra a cikk 1. részében is utaltunk, az evangéliumok az ókori történelem legmegbízhatóbb történeti munkái közé tartoznak, többek között azért, mert szemtanúk, illetve szemtanúk elbeszélése alapján lettek lejegyezve. Nézzük dióhéjban azokat a történéseket, amelyek közel 2000 éve Jeruzsálemben egy olyan egyedülálló eseményhez vezettek, amelyről még most a 21. században is minden Húsvét alkalmával megemlékezünk.

1. Jézust a Szanhedrin (zsidó nagytanács) halálra ítélte Istenkáromlás vádjával. 24 óra alatt 11 kihallgatáson egyetlen vádpontot sem tudtak rábizonyítani, végül mégis találtak indokot: a vádlott önmagát a Messiásnak mondta.
(A Messiást az Ószövetség egyértelműen az emberré lett Istennel azonosítja.)

Felelének neki a zsidók, mondván: dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.” János 10:33

2. Jézust Pilátus a zsidó vezetők nyomására először megkorbácsoltatja, majd keresztre feszítteti két bűnözővel együtt.

Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya [helyének] mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobb kéz felől, a másikat bal kéz felől.” Lukács 23:33

3. János apostol ott állt a kereszt alatt és szemtanúként tudósított Jézus Krisztus haláláról.
Látta, ahogy az egyik római katona -valószínűleg a  kivégzést vezető százados – lándzsájával szíven szúrja az elítéltet, aki akkor már halott volt. (ha nem lett volna halott, akkor eltörték volna a lábszárait, hogy meggyorsítsák a halálát a közelgő zsidó ünnep miatt) János a vért és a vizet elkülönülve látta kifolyni a sebből, amely egyértelműen azt jelentette, hogy a véralvadás már megindult a halál beálltának csalhatatlan jeleként.

Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait;
Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki [abból].
 És aki látta, bizonyságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága; és az tudja, hogy ő igazat mond, hogy ti is higgyetek.” János 19:33-35

4. Jézus testét a zsidó nagytanács egyik tagja, arimathiai József elkéri a római helytartótól, Poncius Pilátustól és a maga számára fenntartott sziklasírba temeti.
A testet a kor zsidó szokásai szerint erős, ragacsos illatszerekkel gyolcsokba tekerve”bebalzsamozzák”.

Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (aki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét.
 Eljöve pedig Nikodémus is (aki éjszaka ment vala először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.
Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni.
Azon a helyen pedig, ahol megfeszítteték, vala egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senki sem helyeztetett vala.
A zsidók péntekje miatt azért, mivelhogy az a sír közel vala, abba helyezteték Jézust.”
János 19:38-42

5. A sírt a római hatóság lepecsételi és őrséget állítanak, mivel Jézus előre megjövendölte, hogy megölik, de harmadnapra feltámad.

Másnap pedig, amely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz,
 Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok.
Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, nehogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél.
Pilátus pedig monda nekik: Van őrségetek; menjetek, őríztessétek, amint tudjátok.
 Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az őrséggel.”
Máté 62-66

6. A test harmadnapra (vasárnap hajnalra) eltűnik a sírból.

A hétnek első [napján] pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely [más asszonyok is] velük.
És a követ a sírról elhengerítve találák.
És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.” Luk 24:1-3

 

Az események ismertetése után vizsgáljuk meg a rendelkezésre álló információk alapján, hová tűnhetett Jézus teste.

 

“No és kinek áll ez érdekében?” – Seneca

 

Két lehetőség adódik. Vagy valóban csoda történt és egy halott ember ismét életre kelt, vagy valakik egy bizonyos érdektől vezérelve ellopták a holttestet.
A motivációk, indítékok vizsgálata már az ókori filozófusok, többek között Seneca szerint is a legjelentősebb kiindulópont egy nyomozás megkezdésénél. Ez az elv arra épít, hogy a tett elkövetőjét azok között kell keresni, akik bármilyen módon profitálhattak cselekményükből. Magyarul: kinek, kiknek állt érdekükben ellopni Jézus holttestét?

A zsidó nagytanács egyértelműen ellenségként kezelte Jézust. Az okok részletezése itt és most hely hiányában nem lehetséges. A lényeg, hogy Jézus tanításai veszélyeztették a vallási vezetők tekintélyét, pozícióit.
Tehát az ő érdekük az volt, hogy a holttest a sírban maradjon. Ezért is kérték az őrség felállítását a rómaiaktól.

A római hatóságoknak szintén nem állt érdekükben, hogy a test eltűnjön, hiszen rendet és nyugalmat akartak ebben az amúgy is problémás provinciában. Pilátus érdeke az volt, hogy nyugodtan uralkodhasson a zsidókon, nem hiányzott neki egy új, messiási mozgalom, amelyet Jézus feltámadása előidézhetett.

Jézus tanítványai meglepő módon el sem hitték, hogy Mesterük valóban feltámadhat. ezt bizonyítja, hogy Jézus elfogatása után egyszerűen elmenekültek, egyedül János apostol volt jelen a kivégzésnél és Jézus néhány női követője. Mindenki temetésre készült, nem pedig a feltámadásra. A tanítványoknak egyébként esélyük sem lett volna ellopni a testet, mivel az akkori kor legjobb katonái őrizték a sírt, akik fővesztés terhe mellett feleltek azért, hogy a holttest ott maradjon.
Tehát: akiknek hatalmukban állt volna ellopni a testet, nem volt rá indítékuk, akiknek pedig lett volna rá indítékuk, nem volt hozzá hatalmuk!

 

A feltámadás bizonyítékai

1. A római őrséget nem büntették meg a rájuk bízott test eltűnése miatt!
Ez azért meglepő, mert abban a korban a római katonaságnál akár halálbüntetés is sújthatta azokat az őröket, akik nem tudták megőrizni a rájuk bízott személyt.
A zsidók megígérték, közbenjárnak az érdekükben, sok pénzt adtak a római őrség tagjainak és azt tanácsolták, hazudják azt Pilátusnak, hogy elaludtak és eközben Jézus tanítványai ellopták a testet. (Máté 28:12-15)
– Pilátus részéről jogos lett volna a kérdés: Ha aludtatok, honnan tudjátok, mi történt?

Egy biztos: senki sem lett felelősségre vonva, ami több mint különös!

 

2. A tanítványokat nem vádolták meg a római pecsét feltörésével, holott ezért a korabeli leírások szerint egyes esetekben nemcsak az elkövető fizetett az életével, hanem az egész családja is! A pecsét a császár tulajdonát hivatott védeni. Értsd: aki megtörte a pecsétet, azt megtörték.

 

3. Senkit sem gyanúsítottak meg sírrablással! A kor szokásai szerint, aki kirabol egy sírt, azt halálbüntetéssel sújtották. Sem a tanítványokat, sem senki mást még csak meg sem gyanúsítottak ebben az ügyben.

 

4. A tanítványok elbújtak, sőt visszamentek eredeti foglalkozásukhoz, mivel nem hitték el, hogy Jézus fel fog támadni. Szeretett Mesterüket nem is a közvetlen tanítványai temették el, hanem éppen az ellenségnek számító zsidó nagytanácshoz tartozó tekintélyes József, aki titokban szimpatizált Jézussal.

 

5. A másnap a sírhoz menő asszonyok elhengerítve találták a minimum 1 tonnás zárókövet, az őrségnek pedig nyoma sem volt. Péter apostol a halotti lepedőket összehajtogatva találta a sírban.
Ki mozdította el a követ?
Egyesek szerint Jézus túlélte a keresztre feszítést, a hűvös sírban magához tért és így el tudott menekülni.
Nos, tudjuk, hogy a keresztre feszítés előtt félholtra korbácsolták a római “flagellummal”, amit csoda, hogy túlélt. Ezek után felszögezték egy keresztre, majd egy római lándzsa a bordái alatt a szívburokba hatolt. A kivégzést vezető százados abban a tudatban nyilvánította őt halottnak, hogy az embereivel együtt az életével fizetett volna, ha az elítélt túléli a keresztre feszítést. Mellesleg ha valaki, akkor egy római katona meg tudta ítélni, ki halott és ki nem.
De ha Jézus mégis túlélte volna az összes “procedúrát”, vajon képes lett volna elhengeríteni egy kb. 1 tonnát nyomó követ, majd fegyvertelenül legyőzni 4 állig felfegyverzett és első osztályú kiképzésben részesült római katonát?

Az összehajtogatott leplek problémája.
Ki és miért pazarolt volna időt arra, hogy a holttestet takaró lepleket szépen összehajtogassa? Teljesen életszerútlen arra gondolni, hogy a Jézus testét ellopó tettesek drága időt pazaroltak volna a rendrakásra, miközben az életükkel játszottak és minden perc drága volt nekik.

 

6. A tanítványok hirtelen egyik pillanatról a másikra gyáva bujkáló csoportból halált megvető bátorságú hirdetőjévé vált Jézus Krisztus feltámadásának.

“A feltámadásnak talán a tanítványokban bekövetkezett gyökeres változás a legerősebb bizonyítéka…”
John R. W. Scott

7. Ki halna meg egy hazugságért?

Elképzelhető, hogy akad 12 ember, akik egy nyilvánvaló hazugságért odaadják az egész életüket? Lehetséges az, hogy csak azért ellopják Jézus holttestét, hogy azután hirdethessék a feltámadás csodáját?

Mi hasznuk származott volna ebből?
Szeretném elmondani, hogy semmi! Jézus összes apostola vértanúhalált halt a legkíméletlenebb kivégzési módszerekkel! Egyedül János halt természetes halált száműzetésben, egész életében szenvedve.
Fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi meghalnánk egy hazugságot védelmezve?

 

8. Jézus több száz embernek megjelent a feltámadása után. 

Az evangéliumok szerint nemcsak a közvetlen tanítványainak jelent meg halála és azt követő feltámadása után, hanem egyszerre több száz embernek is. ez azért figyelemreméltó, mert az evangéliumokat a szemtanúk korában jegyezték le. Akkor, amikor bárki megcáfolhatta volna az események leírását! Ilyen cáfolattal nem rendelkezünk!

Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;
És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;
És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek;
 Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak;
 Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak;” 1 Korinthus 15:3-7

 

9. Keresztényüldözőből üldözött keresztény – avagy, hogyan lett Saul rabbiból Pál apostol?

Mi lehet a magyarázata a híres “pálfordulásnak?” Miként fordulhatott elő, hogy az akkor még frissen elindult kereszténység egyik legnagyobb üldözőjéből hirtelen egyik napról a másikra a kereszténység legnagyobb hirdetőjévé vált? Szükség lenne egy megfelelő magyarázatra, miért érte meg a tekintélyes, művelt, jómódú fiatal Saul rabbinak, hogy lecserélje ígéretesen indult karrierjét arra az üldözött, sokak által megvetett, küzdelmekkel és szenvedéssel teli életre, amelyet az evangélium hirdetése jelentett az első évszázadban. Pál apostol minden idők egyik legeredményesebb gyülekezet alapítója és keresztény vezetője lett, akit végül Kr.u. 62 körül Néró uralkodása alatt lefejeztek.
Pál apostol állítása szerint ez a drámai változás akkor állt be az életében, amikor személyesen találkozott a feltámadott Jézus Krisztussal.

Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz,
Kére ő tőle leveleket Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe.
És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaszkuszhoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből:
És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala neki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
 És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz…”
Apostolok cselekedeti 9:1-5

Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nekem is megjelent.
 Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát.” 1 Korinthus 15:9

 

10. Van egy 2000 éve üres sír.

Jézus Krisztus üres sírja az egyik legnagyobb bizonyíték arra, hogy Ő valóban feltámadt a halálból. Immár 2000 éve senki sem tudja felmutatni a testet, pedig mennyire egyszerű lenne véget vetni egyszer és mindenkorra a kereszténységnek.

 

11. A sír évszázadokig nem vált zarándokhellyé.

Kissé furának tarthatjuk, hogy a kereszténység az első századokban nem látogatta Jeruzsálemben Krisztus sírját, nem zarándokoltak szervezetten, nem imádták ezt a helyet. Ez majd csak a római katolikus egyház megalakulása után pár száz évvel történik meg a többi vallásos hagyománytisztelet kialakulásával. A korai keresztények egy élő Istenben hittek, ezért nem látogatták a sírt.

 

12. 2000 éve meghalt személyek nem szoktak megelevenedni és az évszázadok során személyes hatással lenni emberek életére.

Sem Nagy Sándor, sem Julius Ceasar, sem Buddha, sem Mohamed, sem senki más a történelemben élt személy a halála után nem jelent meg újra, nem bukkant fel élő, tevékeny személyként. Márpedig az elmúlt 2000 évben emberek tízmilliói állították és állítják ma is, hogy ők szintén találkoztak a feltámadott Jézus Krisztussal, aki a barátjuk és aki személyesen ismeri és szereti őket!

 

Összefoglalva a történetet, mindössze két magyarázat lehetséges. Vagy valakik ellopták a testet, vagy valóban csoda történt és Jézus Krisztus a halála után életre kelt. Talán kimondhatom, hogy a lopás verzióját nem lehetséges törvényszéki eszközökkel bizonyítani. Éppen ellenkezőleg! A közvetett bizonyítékok a feltámadást valószínűsítik.

 

A cikk terjedelme nem tette lehetővé az alapos vizsgálatot, a célom mindössze az volt, hogy megmutassam, mennyire nehéz lenne letagadni a feltámadás tényét és mennyire biztos alapon nyugszik a kereszténység leginkább vitatott és leginkább sérülékenynek kinéző eseménye.
Természetesen nem gondolom azt, hogy mindenkinek el kellene fogadnia ezeket az érveket, de azt igen, hogy maga ez a rendkívüli esemény jogosan követel magának komoly figyelmet, alaposabb vizsgálatot legyünk az élet bármely területén tevékenykedő emberek.
A Húsvétnak ugyanis mindannyiunkhoz van egy üzenete: VAN REMÉNY, VAN FELTÁMADÁS!

 

Szerző: Kálmán Ernő (Közép Európai Teológiai Akadémia tanára)