MIÉRT PONT 7 NAPBÓL ÁLL EGY HÉT?

MIÉRT PONT HÉT NAPBÓL ÁLL EGY HÉT?

 

Életünk napjai egymást követően telnek, és akár megszakítatlan sorozatnak is tekinthetjük őket, hiszen mi különbözteti meg őket egymástól? A Nap ugyanúgy felkel reggel, az este követi a nappalt minden esetben. Mi mégis különbséget teszünk a napok között. Vannak munkanapjaink és hétvégi ünnepnapjaink. Miért?

Megszokottságból adódóan, természetesnek vesszük hétbeosztásunkat. Azt, hogy 5 munkanapunkat követi a két nap “hétvége”, munkaszüneti nap.

Az idő hét napból álló felosztása semmilyen természeti jelenséggel sem áll összefüggésben, és mégis már minden, legrégibb népnél megtaláljuk. Gondoltunk-e arra, hogy honnan ered a hét napos időbeosztásunk?

A hét napos időbeosztás és a heti pihenőnap létrejöttének idejéről, alkalmáról, a bibliai teremtéstörténet tudósít bennünket.

Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. 1Móz. 2,1-3 (Új katolikus fordítás)

A hétbeosztásra utalást Isten tízparancsolatának negyedik parancsolatában is megtalálhatjuk:

“Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. … Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt. 2Móz. 20,8.11. (Károli fordítás)

Nézzünk meg ezzel kapcsolatban egy pár idézetet a tudomány művelőinek tollából!

“A nálunk használatos ’hét’ a bibliai zsidó vallásból öröklődött. Az ismert teremtéstörténet szerint az Úr hat nap alatt teremtette a világot, a hetedik napon megpihent, ezért e napot sabbatnak nevezte, megszentelte, és pihenőnapul rendelte az emberek számára. Függetlenül attól, volt-e kapcsolat és milyen jellegű, a babiloni szibutu, illetve umu sappattu napok és az ószövetségi sabbat között, az bizonyos, hogy ez a hetednapos ünnep elszakadt a Hold járásától, és megszakítatlan sorozatban következett mindig egymásra.” (Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás 65. oldal)

“A héber nyelvben, a többi sémi nyelvben, valamint ezek hatására a görögben, a hét napjai közül csak a szombatnak van saját neve, a többi napot – a szombatot a 7-nek számítva – csupán sorszámmal jelzik.” (Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás 71. oldal)

Laplace, a híres francia csillagász azt írja:

“A hét a hónaptól és az évtől teljesen különálló rövid időszak. Eredete a legrégibb időkben vész el, hogy megszakítás nélkül haladjon át a századokon, és végül minden nép naptárába bejusson. Jellegzetes a hétre, hogy az egész földön egyformának találhatjuk.” (Laplace,1.Expoxition de systéme du mond Paris 1836. I. kötet 35-36. old.)

A hét nyomait megtalálhatjuk a régi egyiptomiaknál, babiloniaknál, perzsáknál az araboknál, a görögöknél, rómaiaknál, kínaiaknál, peruiaknál, és az afrikai négereknél. Az i.e. 660-ban fennálló Ninive város aszurbani palota romjainak agyagtáblái között egy olyan kisebb táblára, azaz régi eredetű naptárra bukkantak, amely mutatja, hogy már a régi babilóniaiaknál is megvolt a hét.

Valószínűtlen egy tárgyilagos kutató számára azt feltételezni, hogy a nagy ősi kultúrájú népek a piciny zsidóságtól vették volna át időszámítási, naptári rendszerüket! Felmerülnek kérdések:

  • Mi késztette a népeket arra, hogy az idő folyamatosságát hetekre tagolják?
  • Miért alkalmaztak pont hetes beosztást?
  • Miből, honnan adódik ez a számítási mód, valamint az a közös gyakorlat, hogy a napok sorszámot kaptak, a szombat azonban külön nevet?
  • Ha az idő folyamatossága hetes időbeosztás révén már el lett tagolva, mi választotta volna el egyik hetet a másiktól, ha nem egy pihenőnap?

A hat napi munka után, a hetedik nap pihenőnap

A teremtéstörténetben nemcsak azt látjuk meg, hogy Isten létrehozott egy hét napból álló időperiódust, hanem azt is, hogy az emberiség munkanapjait és pihenőnapját, ünnepnapját is meghatározta.

“A pihenőnap semmilyen természeti jelenségtől sem függ, mert a természet nem ismeri a pihenést és még kevésbé a hetedik napot, mint a nyugalom napját. … Mert a hét bármelyik napjára való tekintet nélkül az égitestek keringenek, a fű nő, a madarak énekelnek, a tenger zúg. A természet nem különbözteti meg a napokat. A pihenőnap csak az embernek adatott Istentől és mi isteni meghatározásként is fogadjuk. A pihenőnap összefüggésben van Isten teremtői művével, s valójában ennek a műnek az emléke.” (Golubics M.: Isten nyugalomnapja korszakokon át 4. old.)

Az első hétbeosztásról tehát a teremtéstörténetben olvashatunk. Isten hozta létre a hétbeosztást azzal, hogy 6 napon át teremtett, a hetedik napot pedig nyugalomnapként, pihenőnapként adta, a Vele való kapcsolat ápolására rendelte el a teremtéskor.

“Amikor ezt az emlékművet megalapította, a Teremtő második tette az volt, hogy megnyugvása napjára áldását helyezte. Ettől kezdve az Úr áldott nyugalomnapja volt. A harmadik cselekedet teszi teljessé ezt a szent intézményt: azt a napot, amit az Úr Isten már megáldott, most legvégül meg is szentelte. Meg- szentelni annyit jelent, ’mint szentté tenni, elkülöníteni szent vagy vallásos célra; megfelelő szertartással felavatni, megszentelni.’

Az idő, amikor ez a három tett végbement, különleges figyelemre érdemes. Az első a megnyugvás tette volt. A hetedik napon történt. Ezt a napot nyugalomban kell eltölteni. A második és a harmadik tett akkor következett be, amikor a hetedik nap már elmúlt. “Isten megáldotta a hetedik napot és megszentelte azt”, mert azon nyugodott meg minden munkájától”. …

Az idő kezdetével Isten számlálni kezdte a napokat s mindegyiknek a nevének megfelelő sajátos számot adott. A hét különböző nap tehát a számozásának megfelelő nevet kapott. Annak emlékezetére, amit e legutolsó napon cselekedett, ezt a napot nevével is szent használatra különítette el. Ez a cselekedet keltette életre a heteket, vagyis a hét napból álló periódusokat, mert a hetedik nappal abbahagyta a számolást s azzal, hogy ezt a napot szent használatra kijelölte, hogy megemlékezzenek arról, miszerint Ő is megnyugodott ezen a napon, s új hét számolása kezdődött, mihelyt az első hetedik nap véget ért. És ahogy tetszett az Istennek, hogy hét különböző napot adjon az embernek, s mindegyik napnak nevet is adott, ami jelzi a napnak a hétben elfoglalt helyét. Azt a tettét, mellyel ezek egyikét névvel elkülönítette, és heteket hozott létre valamint hogy az embernek a szombatot adta, csak álokoskodással lehet egy meghatározatlan vagy bizonytalan nappal összefüggésbe hozni.

A hét napjait Földünk tengely körüli forgása határozza meg, ezért a hetedik nap, mint olyan csak e földgolyó lakosaira vonatkozik. Ádámnak és Évának tehát, mint e föld lakosainak s nem valamilyen másik világ polgárainak adta Isten a hét napjait használatra. Így aztán, amikor Isten az egyik napot saját, a hétnek azon a napján való megnyugvásának emlékezetére szent használatra elkülönítette, tettével azt hirdette Ádámnak, hogy ezt a napot csak szent célokra szabad felhasználni. Ádámot azért helyezte a Teremtő az Isten kertjébe, hogy művelje és őrizze. Isten azzal is megbízta, hogy hajtsa uralma alá a földet. Amikor tehát az Úr nyugalomnapja hétről hétre visszatér, minden világi elfoglaltságot, legyen az bármennyire megfelelő és helyes önmagában, félre kell tenni és azt a napot pedig a Teremtő nyugalmának emlékezetére meg kell ünnepelni.

Dr. Twisse az alábbiakban Luther Mártont idézi:

“És Luther Márton megvallotta (6. köt. 1Móz. 2,3-ról): ’Ebből az következik’ – mondta – ’hogyha Ádám megmaradt volna ártatlanságában, akkor is meg kellett volna szentelje a hetedik napot; azaz arra kellett volna tanítania gyermekeit és unokáit: mi az Isten akarata és miben áll Isten tisztelete, dicsőítenie kellett volna Istent, hálákat és ajándékokat kellett volna adnia Néki. A többi napokon földjét kellett volna művelnie és marháit gondoznia”. (A negyedik parancsolat erkölcsisége 56,57. oldal. London, 1641.)

Isten parancsolatai az ember számára nem a Sínai hegynél adattak, hanem az Édenben. Erre utal a tény, hogy az Istent szerető, Isten akaratát cselekvő hívő emberek mindég az isteni rendelések megtartói voltak. E parancsolatok közé tartozott a hat napos munka, és a hetedik napi pihenés elrendelése is.

A hét napos időbeosztásra utalást találunk Noé történetében is:

És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából. … És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé ő hozzá vissza. 1Móz. 8,10; 12.

Nemcsak Noé, hanem Ábrahám is és a pátriárkák is tudtak a hét napos időbeosztásról.

Az igaz Istenről és törvényéről szóló ismeret az apákról a gyermekekre szállt, egészen Mózesig, aki elsőnek kapta Istentől azt az utasítást, hogy az előbbi kijelentéseket az egyenesen neki adott kijelentésekkel együtt jegyezze fel.

A pátriárkák korai szombatünnepléséről Melanchton, a reformátor ezeket írja:

“A Sinai hegyen kihirdetett hetedik napot kétség nélkül ünnepelték egészen Ádámtól kezdve a pátriárkák is, éspedig munkaszünettel és istentiszteleti összejövetelekkel.” (Melanchton, loci comunes theologici)

“A szombat meghatározását, amely nemcsak az idő hetedik részének különválasztását követeli, hanem egy rendszeres sorrend hetedik napját, ünnepelték a teremtéstől a vízözönig, a vízözön idején és a vízözön után is, egészen a Sinai hegyen írott formában kihirdetett törvényig.” (A. Cambel. Popular Lectures 283-284. old.)

Bossuet, a híres egyházi szónok így ír:

“Láthatjuk, hogy a mannahulláskor a szombatot valami közismert dologként ünnepelték, tehát még a törvény kihirdetése előtt, amikor is a szombatünneplés még kifejezőbben van kihangsúlyozva … mivel már ez alkalommal az előkészület napjának számítják a hatodik napot, a hetediket pedig a nyugalom napjának. Mindez olyan módon van említve, mint valami, ami már előbb is létezett és nem úgy, mint ami most létesült először. Ez azt mutatja, hogy a szombat régebbi eredetű, azaz a világ teremtésétől kezdve.” (Bossuet, Elévations á Dieu, Oevres complétes. IX. kötet 66. oldal.)”

A hét eredetére, az ünneplés gyakorlati jelentőségére történik utalás az alábbi idézetben is:

“… hat napon alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mindazt, ami benne van, és megpihent a hetedik napon: ezért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt. 2Móz. 20,11.

Mit akar mondani a Tóra azzal, hogy “Isten megpihent”? Azt tanítja, hogy ugyanúgy, ahogy Isten abbahagyta a fizikai dolgok teremtését a hetedik napon, az embernek is abba kell hagynia azok létrehozását ezen a napon. Ezzel nem csak tanúságot tesz Isten létéről, hanem követi is példáját.

A zsidó tradíciók szerint:

Azzal, hogy a hetedik napon abbahagyjuk a munkát, kinyilvánítjuk, hogy a világ nem a miénk, azaz nem mi, hanem Isten a világ Teremtője. A halak és az állatok, amelyeket nem vágunk le, a növények és a virágok, amelyeket nem szakítunk le, mindezek tanúsítják, hogy az Örökkévaló rendelkezik ezek fölött.

A 6+1-es heti időbeosztás gyakorlati jelentősége

“Mai életünkből kimaradnak az ünnepek. Biztosan megfigyeltük magunkban, hogy amikor 2-3 ünnepnapot hoznak egymás mellé a naptár szerkesztői, alig várjuk, hogy vége legyen. Nem tudunk mit kezdeni a munkaidőnkkel, és nem tudunk mit kezdeni a pihenésre, az Istennel, emberekkel kapcsolatot teremteni rendelt időnkkel sem. A XX. századi ember úgy van, mint az az ember, aki az óceánon túlról jött. Biológiai órája és karórája nincs szinkronban. Ez közéleti zavarainknak egyik legfontosabb oka. … Nem tudunk kiegyensúlyozottak lenni. Istennek van egy teremtői elgondolása rólunk, s az Ő belső rendjét kellene a magunk rendjének elfogadni. Ehhez segít ez a parancs.” (dr. Szigeti Jenő: Gátol vagy véd a Tízparancsolat? 46. oldal)

Isten adja az erőt munkáinkhoz hat napon át, és Ő kínálja fel áldásait a hetedik napra, amelyet nyugalomban, lelki épülésünkre tölthetünk.

Fedezzük fel Isten teremtéskor adott életritmusát, és mindazon értékeket vegyük birtokba, amelyeket boldogulásunkra felkínál!

Forrás: www.felfedezesek.hu