Létezik biogenetikai törveny?

A legtöbben hallották már arról, vagy akár tanulták is az iskolában, hogy az emberi magzat megismétli az emberi faj evolúciós kialakulását, fejlődését az egysejtűtől kezdve egészen az emberig.

Így egy bizonyos időszakban kopoltyúja nő, mint a halaknak, farka lesz, mint a majmoknak, stb. Ezt az elképzelést biogenetikai törvénynek hívjuk és valószínűleg már Arisztotelész is megfogalmazta.

Haeckel rajzai1793-ban Kielmeyer egyértelműen leírta [3], de az érdeklődés középpontjába 1868-ban került a német Ernst Haeckel tolmácsolásában, aki felrajzolta különböző gerinces állatok és az ember embrionális fejlődésének 3-3 állapotát, amelyek az első két állapotban meglepő hasonlóságot, majdnem egyezést mutattak (valószínűleg a látványos rajzok miatt lett hirtelen népszerű az elmélet). Meglepő, hogy a mai tankönyvek ugyanazokat a közel 150 éves rajzokat használják bizonyítékként [1]! Nem csoda, hogy ez az elképzelés még ma is része a magyar biológia érettségi követelményrendszerének [2]. Haeckelnek egy célja volt: az evolúció népszerűsítése Németországban, és a meggyőzéshez minden eszközt felhasznált, ha kellett, rajzolt, hamisított. Valóban mind a mai napig sokak számára ez az evolúció elméletének egyik meggyőző bizonyítéka.

 

Haeckel rajzaiMár néhány hónappal Haeckel publikációja után L. Rütimeyer, a bázeli egyetem zoológia és összehasonlító anatómia professzora, bebizonyította, hogy az érvelés hamis. Hozzá a leipzigi William His, az összehasonlító embriológia professzora is csatlakozott [3, 1]. Ezek a valódi tudósok bemutatták, hogy Haeckel hogyan módosította a rajzokat, hogy azok egymásra hasonlítsanak. Haeckel kisebb beismerést is tett, másra kenve a dolgot [4]. A rákövetkező évtizedek során vezető biológusok és evolucionisták is rendre cáfolták a biogenetikai törvényt [1]. 1997-ben Dr. Michael Richardson fényképezett le több gerinces embriót a fejlődésük különböző szakaszában a haeckeli feltevés újraértékelésére. Richardson úgy találta, hogy 1997-ig valójában senki nem ellenőrizte Haeckel rajzait behatóan [4]. Elmondása szerint ez az elmélet a tudomány egyik legnagyobb csalása [1]. A különböző fajok embriói annyira eltérnek egymástól, hogy Haeckel rajzai biztos nem valódi egyedekről készültek, hanem fantáziarajzok. Az esetet az is súlyosbítja, hogy a rajzok akkor is egy méretűek (minden megjegyzés nélkül) ha a valóságban tízszeres méretbeli különbség van! Az emberi embrió mindig is emberi embrió és nem csak valahányadik hét után válik azzá. Nem lesz hal, sem kétéltű, sem majom, végig ember marad!

Haeckel rajzai

Természetesen minden gerinces állat valamelyest hasonlít egymásra embrionális fejlődésük kezdeti szakaszán. Minden esetben előbb a legfontosabb, ugyanakkor általánosabb szervek alakulnak ki, gerinc, szív, stb., az egyre speciálisabb, csak az adott fajra jellemző tulajdonságok később. De a gerinces embriók nem egyik állatból a másikba alakulnak fejlődésük során, hanem a kezdeti hasonlóságtól fokozatosan távolodnak el. Gondoljunk bele, hogy mekkora veszteség és hátrány lenne egy ilyen feltételezett fejlődési soron átmenni! Mind időben, energiában, genetikai információban, stb.

Ezt egy evolucionista nem gondolhatja komolyan!

Szük Bendegúz L.

2013.08.22.

 

[1] Jonathan Sarfati: Refuting Evolution 2.,App.1., Masters Book, 2002

[2] Csorba F. László: A biológiaérettségi követelményei – tapasztalatok és kérdőjelek, Új pedagógiai szemle, 1997 szeptember.

[3] W.H. Rusch Sr.: Ontogeny Recapitulates Phylogeny, Creation Research Society Quarterly 6(1):27–34, 1969.

[4] Russell Grigg: Fraud rediscovered, Creation, Vol 20, Issue 3. 1998. March.