A napokban láttam a moziban az Odüsszeiát. Bevallom nem vártam sokat a filmtől, de mivel Homérosz halhatatlan eposza közös kulturális kincsünk, ezért mindenképpen látni szerettem volna. Mit hoz ki Hollywood az emberi történelem egyik legrégebbi hőskölteményéből?
Bevallom, mélyen megrázott és a székbe szögezett Christopher Nolan adaptációja!
Elsősorban nem a látványos, hol horrorba, hol pátoszba forduló történet igézett meg, hanem a világhírű Matt Damon által alakított Odüsszeusz félelmetes felismerése, amely vörös vonalként húzódik végig az egész történeten, hogy a fináléban a főhős egyetlen mondatban megfogalmazza a mindenkori emberi kultúrák bukásának esszenciális okát!
Odüsszeuszt Trója bevételétől fogva egyetlen látomás kínozta: a pusztítás emlékképei, ahogy a 10 év ostrom után végtelen bosszúvággyal benyomuló ostromlók mindenkit válogatás nélkül legyilkoltak, lángba borítva az egész várost. A templomokat meggyalázták – kifosztották, felégették. Az istenszobrokat, köztük Pallas Athéné és Apollon szobrait is tönkretették.
A filmben Nolan ezt a pontot jelölte meg Odüsszeusz lelki összeomlása origójaként és számomra az egész film esszenciájaként.
Mert mit is tettek valójában a görögök? Trója falai között mindent megtagadtak, amiben ők maguk is hittek! Mindent elpusztítottak, ami az ő számukra is értékkel, jelentőséggel bírt, köztük azoknak az isteneknek a templomait, szobrait, amelyeket ők is imádtak. Ott, az üszkös falak között, a győzelem mámorában lábbal tiporták mindazokat az isteni normákat, amelyekre egész civilizációjukat építették.
Odüsszeusz megtört kijelentése – még ha ezt Homérosz eredetileg nem is mondatta ki főhősével – tű pontosan mutat jelenlegi nyugati civilizációnk hanyatlásának okára:
- „Egy civilizáció vége akkor jön el, amikor mindent megtagad, ami egykor szent volt a számára!”
Ezzel a társadalomkritikával is felérő mondattal Christopher Nolan fején találta a szöget! Még akkor is, ha ezzel valójában átértelmezte, korunk társadalmi kihívásaira adoptálta Homérosz halhatatlan művét.
Jelenkori nyugati kultúránk megtagadta azokat az isteni normákat, amelyek fölemelkedését, jólétét, biztosították, éppen úgy, ahogy jó 2800 évvel korábban Agamemnon hadserege tette Trója alatt.
Az ember születési nemeinek, a házasság és a család hagyományos modelljének, az abszolútumoknak, világunk és benne az ember isteni eredetének tagadása valójában mindennek a megtagadása, ami valaha szent volt, értéket és normatív (erkölcsi) kontrollt jelentett számunkra.
A Biblia és a kereszténység mára ingerszavakká váltak, az evangélium üzenete pedig anakronisztikus mesévé, amely intoleráns módon bélyegez meg mindenkit, aki nem ért egyet vele.
Nyugati, luxus-kultúránk megpróbálja bedeszkázni az eget és eltörni minden olyan ujjat, amely még fölfelé mer mutatni, emlékeztetve arra, hogy létezik Isten, a Szent a magasságban és létezik az Őbelőle táplálkozó, Őt ábrázolni hivatott és egyben az embereknek méltóságot és értéket tulajdonító szentség itt a földön is, amelyre társadalmunk épült, amely eddig megakadályozta civilizációnk összeomlását és amelyet olyan széles és mély szakadék választ el mindentől, ami embertől származik, mint a Grand Canyon.
Megtagadhatjuk a Szentet, de akkor számolnunk kell azzal, hogy vele együtt a szentség is távozik világunkból.
Nolan Odüsszeája végső soron nyugati kultúránk elveszett szentségeit siratja, mintegy prófétai újjal mutatva a következményre, amellyel társadalmainknak elkerülhetetlenül szembe kell nézniük, hacsak nem kezdünk el ismét az égre nézni, kinyújtani a kezünket a Szent felé és elismerni szentnek mindazt, ami valaha értékes és tiszteletreméltó volt az életünkben.
”Hiszen, ha egy ország önmagával meghasonlik, nem maradhat meg az az ország.
És ha egy ház önmagával meghasonlik, nem maradhat meg az a ház.” Márk 24, 25
2026. 07. 31. Kálmán Ernő – Vissza a valósághoz szolgálat